ragyogj

NEM SZÁMÍT!

Órák óta úton volt már,mikor egy piros autó hirtelen lassított mellette: -Mi van tata, ötven éve nem sikerült új kabátot venned? Hogy néz ez ki?

Még hallotta harsány nevetésüket,de aztán gyorsítva eltűntek a messzeségben.

-Nem számít!-gondolta,s mosolyogva ballagott tovább.

Nem volt célja,csak vándorolt a világban hol erre,hol arra. Évente kétszer biztos hogy útnak eredt. Szüksége van erre a szabad magányra,amikor csak ő van és az élet. Nem tudni,mit hoz a következő pillanat,csak hagyni magad hadd áramoljon át rajtad minden ami körülvesz,megérint.Ez valami csodálatos dolog. Semmi nem számít,csak te vagy és a végtelen... és ami ma igaz,holnapra érvényét veszítheti.

Családja megérti ezt. Ez a legnagyobb ajándék az életében. Mikor már megvoltak a gyerekek,egy kerti partin a vendégek megkérdezték a feleségét.

-Miért engeded ezt,hogy hetekre eltűnjön,itt hagyva mindent?

Az asszony átölelte,és csak ennyit mondott:

-Nem számít! Ő így egész! Én pedig így szeretem!

Évek teltek el azóta,de az az igaz ölelés... Soha nem felejti el! Akkor,ott érezte meg,mennyire egyek!

Lám-lám! A távolban újra feltűnt a piros autó,de most mintha nagyon lassan menne. Mikor közelebb ért az emelkedőn,akkor látta,hogy azt bizony tolják a fiatalok.

-Nem baj,meglátod a lejtőn majd beindul.

-De hol van még a lejtő? Szomjan halok!

Ekkor ért oda ő. Adott nekik vizet a kulacsából,és beállt segíteni. Hárman mégis könnyebb. Az emelkedő tetejét elérve a fiúk győzködni kezdték,üljön be,egy darabig elviszik szívesen. Innen fentről azonban ő már meglátta a tavat a réten túl,és inkább arra ment. Búcsúzáskor a fiatalok még megrázták a kezét:

-Köszönjük! Ön érdekes és nagyon remek ember!

-Nem számít!-gondolta,majd búcsút intett és tovább ment. A réten futkosó nyulakat figyelte. Igazi zene,ahogy fel-fel villan fehér hátsójuk ugrálás közben,hol ezé,hol azé ütemesen. Az élet ritmusa ez, ami a tóparton ülve újabb táncba kezdett, de most a halak hátán megcsillanó fény volt a hangszer.

Ha mindenki meg tudná élni ezt a csodát,nyugodtabb lehetne az élet.-sóhajtott fel. Tán az az ember sem verte volna meg a szomszédját,akit végül ő fogott le. Pedig nagy és erős ember volt az,de hát mit tehetett,ezt csak nem nézhette. Valami vitás ügyük volt,és az indulat elvitte őket.

-Hős vagy ember!-mondták a többiek.

-Nem számít!-gondolta.

-Gyere,hadd ünnepeljünk meg!-de ő nemet intett,és inkább hazament.

Másnap a vásáron újra szembetalálkozott ezzel a hatalmas férfivel. Amaz szégyenkezve kért elnézést,hogy elkapta a hév. Kicsit el is beszélgettek. Az emberek hőzöngeni kezdtek: -Még szóba állsz vele? Hát milyen ember vagy te?

-Nem számít!-gondolta,és a beszélgetés után szépen elvégezte amiért a vásárba ment.

Semmi nem számít,csak hogy légy jelen!-gondolta,s közben szép lassan ráesteledett. De mi ez? Csak nem egy vízcsepp? De igen! Az eső eleredt! Pedig remélte,hogy itt a parton szárazon elheverhet.

-Nem számít!-mormogta, és a fák közé sietett.

Kiválasztott egy alacsonyabb,de széles lombozatú fát,és orkán kabátjába burkolózva lepihent. Az eső cseppek kopogtak kabátján. Megint egy új zene-gondolta,s mosolyogva aludt el.

Tőlem szeretettel! :) Julcsi

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja